Ponta részt vett a román Legfelső Bírói Tanács ülésén, ahol bejelentette, hogy az ügyészt javasolja a miniszteri posztra. Cazanciucnak le kellett mondania az ügyészi kari tagságáról, amely tizennyolc évig tartott. Ezt megtette csütörtökön, és a bírói tanács tudomásul is vette lemondását. Ő 2009 óta a román külügyminisztérium főtitkára, korábban a legfőbb ügyészség szóvivője volt.Az igazságügyi miniszteri posztot Romániában ideiglenesen a kormányfő töltötte be, miután Mona Pivniceru volt tárcavezető lemondott azt követően, hogy alkotmánybíróvá választotta a parlament.Ponta elmondta, hogy a kinevezési folyamat várhatóan a jövő héten ér véget, így Cazanciuc akkor foglalhatja el a miniszteri posztot. Közölte: telefonon Traian Basescu államfőt is értesítette, akinek nem volt ellenvetése a javasolt személyt illetően. Romániában a minisztereket az államfő nevezi ki elnöki rendelettel. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy az új miniszter egyensúlyt teremt a minisztériumnak a bírói tanáccsal és az Európai Bizottsággal való kapcsolatában. Az új miniszter legfontosabb teendőiként Ponta a nemrég elfogadott polgári és büntetőjogi perrendtartási törvénykönyv sikeres gyakorlatba ültetését nevezte meg, illetve azt, hogy Románia kapjon kedvező jelentést az Európai Bizottságtól az igazságszolgáltatás helyzetéről szóló országjelentésben.Romániában az igazságügyi miniszter kinevezése azért is kényes téma, mert Brüsszel figyelemmel kíséri a román igazságszolgáltatást, és további reformokat sürget.
Ügyészt akar igazságügy-miniszternek Ponta
Victor Ponta román miniszterelnök Robert Cazanciuc ügyészt javasolta igazságügyi miniszternek csütörtökön.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.