A 66 éves Wenche Behring Breivik - aki hosszú ideje beteg volt - a most 34 éves férfihoz legközelebb álló családtag volt. Anders Breivik nála lakott abban az időben is, amikor tervezgette 2011 júliusában végrehajtott ámokfutását.A 21 évnyi, meghosszabbítható büntetésre ítélt Breiviket különösen szigorú biztonsági előírások mellett őrzik Oslo közelében. Börtönének vezetői - ügyvédjének közlése szerint - úgy döntöttek, hogy még ebből a szomorú alkalomból sem hagyhatja el celláját.A szélsőségesen jobboldali, mindenekelőtt iszlámellenes nézeteket valló Breiviket azért ítélték a Norvégiában kiszabható legsúlyosabb büntetésre, mert autóba rejtett pokolgépet robbantott az oslói kormányszékház közelében, majd fegyveres ámokfutásba kezdett Utoya szigetén, a Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában. Összesen 77 embert ölt meg, köztük sok tizenévest, elmondása szerint azért, mert a kultúrák egymás mellett élését igyekeztek elősegíteni.Wenche asszony egyedül nevelte fiát és annak féltestvérét. A családot segítő szociális dolgozók már Anders Breivik kiskorában felhívták a figyelmet arra, hogy a fiú viselkedésében és nevelésében problémák mutatkoznak, és ezt követően el is helyezték őt a családtól. Az asszony a tömeggyilkosság utáni egyik nyilatkozatában elmondta, hogy 2006-os visszatérésekor fia már paranoid téveszmékkel küzdött.Néhány héttel ezelőtt Wenche Behring Breivik még meglátogatta fiát a börtönben.
Nem engedik el az anyja temetésére Breiviket
Elutasították a hatóságok a 77 ember meggyilkolásáért elítélt norvég Anders Behring Breivik kérelmét arra, hogy részt vehessen múlt pénteken elhunyt édesanyjának temetésén.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.