"Csöndes katasztrófának" nevezte Jan Eliasson ENSZ-főtitkárhelyettes a világban tapasztalható, a mérhetetlen szegénységből és a kiáltó egyenlőtlenségekből fakadó állapotokat, amelyek miatt 2,5 milliárd ember él az alapvető higiéniai feltételek nélkül. Eliasson szerint a világ mozgósítására van szükség ahhoz, hogy elérjék az ENSZ által 2015 végére kitűzött célt, és legalább a rászorulók fele számára biztosítsák a közegészségügyi feltételeket.A világ vezetői 2000-ben a szegénység elleni küzdelem számos fontos célkitűzését fogalmazták meg a Millenniumi Fejlesztési Célok sorában. Eliasson csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a higiéniai körülmények javítása messze elmarad a többi programpont végrehajtásához képest.Az ENSZ azt akarja elérni, hogy 2025-re - egyebek mellett - maradéktalanul számolják fel a szabadban történő székletürítés gyakorlatát, amely számos fertőző betegség okozója. A fertőzések tüneteként jelentkező hasmenés évente több mint 750 ezer öt éven aluli gyermek halálához vezet.A magukon illemhelyek híján a szabadban könnyítők száma 1990 óta 271 millióval csökkent ugyan, de még mindig 1,1 milliárd körül jár, vagyis a világ lakosságának 15 százalékát érinti a probléma. Ezeknek az embereknek a 80 százaléka 22 országban, köztük Brazíliában, Kínában, Indiában, Indonéziában, Kambodzsában, Etiópiában és Kenyában él - mutatott rá a nemzetközi szervezet.A jelenlegi ütem mellett a 2015-re kitűzött célt legfeljebb 2075-re lehet elérni - hangsúlyozta Martin Mogwanja, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) igazgatóhelyettese.Az ENSZ szerint a higiéniára és a tiszta vízre fordított befektetés globális gazdasági szinten évi mintegy 260 milliárd dollár hasznot hoz, miközben a rossz higiéniai körülmények következményei az országok GDP-jének 05-7,2 százalékát emésztik fel.
Több embernek van mobilja, mint WC-je
A világ hétmilliárdos lakosságából hatmilliárdan rendelkeznek mobiltelefonnal, de csak 4,5 milliárdnak van lehetősége illemhelyhasználatra - állítja az ENSZ, amely csütörtökön bejelentette, hogy globális kampányt indít a helyzet javítására.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.