A római kúria is megütközött annak a ligúriai plébánosnak a tettén, aki elégette a misén a leköszönő Benedek pápa fotóját, mondva, a posztját elhagyó egyházfő nem is volt pápa. A 350 fős lakosú Castel Vittorio papja, Andrea Maggi a vasárnapi misén több tucat híve, köztük gyerekek előtt égette el a fényképet. A hívei szerint ultraortodoxnak tartott pap Joseph Ratzingerre utalva azt mondta, egy pásztor sosem hagyja el a nyáját. A falu polgármestere szerint a híveket megdöbbentette az eset, és mások mellett ő maga is távozott a mise közben.
Elégette a pápa fotóját egy olasz pap
A hívek előtt gyújtotta meg Benedek pápa fotóját egy olasz falu papja, így tiltakozva az ellen, hogy az lemondott posztjáról – írja a Corriere.it.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.