A kormány döntése nyomán évente 4,5 millió eurót különítenek el az államkasszában a megvalósításra. Peter Kazimír pénzügyminiszter azt mondta, hogy a stadionfelújítások költségét az idén a más területeken elért megtakarításból fedezik. "Remélem, a közvélemény méltányolni fogja, hogy a program elsősorban vidéki városokat érint" - nyilatkozta újságíróknak Kazimír. Hozzátette: meggyőződése, hogy szükséges programról van szó, mert a szlovák futball támogatása hosszú ideig el volt hanyagolva.A kormány szerint a klubokra a költségeknek legfeljebb a 10-15 százaléka hárul majd. A többi pénzt az állam és az önkormányzatok biztosítja 60:40 százalékos arányban. Dusan Galis, a kormány ifjúsági és sport megbízottja szerint a korszerűsített stadionok nemcsak futballmérkőzések, hanem különböző koncertek, kulturális rendezvények lebonyolítására is alkalmassá válnak. A projekt keretében egyebek között Eperjesen (Presov), Nyitrán, Trencsénben, Besztercebányán, Dunaszerdahelyen, Léván, Privigyén (Prievidza), Alsókubinban (Dolny Kubín), Tapolcsánban, Zólyomban, Aranyosmaróton (Zlaté Moravce) és Rózsahegyen (Ruzomberok) újítanak fel stadiont, a kelet-szlovákiai Kassán pedig új aréna épül. A kormány által most jóváhagyott program a hosszú évek óta viták tárgyát képező pozsonyi Slovan-stadion helyére tervezett Nemzeti Stadion felépítésével nem foglalkozik.
Fico is a focistadionokba fektet
Mintegy húsz labdarúgó-stadiont újít fel, illetve korszerűsít, Kassán pedig újat épít a következő tíz évben a szlovák állam. A stadionprogramról szerdán határozott a Robert Fico vezette szlovák kabinet.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.