Ponta újságírói kérdésre válaszolva reagált hétfőn az európai parlamenti képviselő aznapi nyilatkozatára. Tőkés László azt mondta: Nicolae Ceausescu nagylelkűbb volt mint Victor Ponta, mert lehetővé tett egyfajta autonómiát a magyarok számára, míg a miniszterelnök elzárkózik egy különálló székelyföldi régió létrehozásától.Ponta a székelyföldi régió témájára nem tért ki, csak bírálója személyéről fejtette ki véleményét. "Örülök Tőkés úr támadásainak, mert ő a Románia ellen irányuló idegen érdekeket képviseli már húsz éve. Akkor ijedtem volna meg, ha dicsért volna" - jelentette ki Ponta.Úgy vélekedett, idegen érdekek szolgálatát bizonyítja az, hogy Tőkés László "rendszeresen támadja" Romániát és a romániai magyarság legitim képviselőit."Tőkés László horthysta nyelvezetet használ. De szeretném leszögezni, hogy a romániai magyar kisebbség rendkívül fontos, ugyanazoknak a jogoknak örvend, mint a románság, és egyedüli legitim képviselője a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, hiszen rájuk szavaztak. Tőkés úr pártjára senki sem szavazott, legfeljebb Budapest" - mondta Victor Ponta.
Victor Ponta: "Tőkés horthysta nyelvezetet használ"
Victor Ponta román miniszterelnök szerint Tőkés László a románellenes érdekeket képviseli, és azok pénzelik őt, akik Románia lejáratásában érdekeltek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.