Az Egyesült Államok legsúlyosabb tengeri olajömléséről folytatott perben Carl Barbier szövetségi körzeti bíró dönt majd arról, hogy a BP olajvállalat és partnerei, a Transocean, a Halliburton és mások milyen mértékben voltak felelősek a katasztrófáért, és mekkora kártérítéssel tartoznak még a 2010 áprilisában bekövetkezett, 11 munkás halálát okozó robbanásban és az annak nyomán bekövetkezett környezeti katasztrófában játszott szerepükért. A felperesek között van az amerikai szövetségi kormány, több mexikói-öbölbeli partvonallal rendelkező állam, valamint számos olyan magánszemély és vállalkozás, akik és amelyek nem mentek bele a BP által tavaly decemberben felajánlott mintegy 8,5 milliárd dolláros rendezésbe.A BP eddig összesen mintegy 37 milliárd dollárt fizetett ki helyreállítás, jóvátétel és kártérítés címén. A felperesek szerint a cég további hatalmas összegekkel tartozik, amelyek becslések szerint együttesen elérhetik a 20 milliárd dollárt. A felek több száz ügyvéd bevonásával hónapokig készültek a perre, aminek nyomán 90 millió oldalnyi irat, csaknem 9 ezer új kereset született, és több mint 300 potenciális tanút jelentettek be.Jogi szakértők szerint ez minden idők egyik legbonyolultabb és egyik legnagyobb anyagi következményekkel járó pere. Barbier bíró ígéretet tett arra, hogy az eljárás nem fog elhúzódni úgy, mint az alaszkai partoknál 1989-ben balesetet szenvedett Exxon Valdez olaszállító tankerrel kapcsolatos peres eljárás, amely a mai napig sem fejeződött be. A BP az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálata nyomán elismerte, hogy vétkes felelőtlenség miatti emberölésben és több más vádpontban is, ezért beleegyezett 4 milliárd dollár büntetőjogi bírság kifizetésébe. A szerencsétlenül járt Deepwater Horizon fúróplatform tulajdonosa az amerikai kormánnyal megkötött egyezség fejében 1,4 milliárd dollár kártérítést fizetett.A szövetségi kormány és a Mexikói-öböl-parti államok azonban, más felperesekkel egyetemben, nem rendezték a cégekkel szembeni polgári jogi követeléseket. A BP a kormányzati és a magánügyvédek szerint egyaránt "nagy felelőtlenséggel" üzemeltette a Macondo olajkutat, ami a jog nyelvén szándékos hanyagságot jelent.A BP által üzemeltetett Deepwater Horizon nevű olajkitermelő platformon 2010. április 22-én robbanás történt, majd tűz ütött ki, 11 munkás meghalt, az elsüllyedt platform helyén pedig csaknem 790 millió liter olaj ömlött a tengerbe. Az olaj elérte a Mexikói-öböl partvidékét, súlyos károkat okozva több ágazatnak. A BP négy hónapos vizsgálat után, 2010 őszén kiadott részletes jelentése szerint a katasztrófát "műszaki hibák összetett, egymással összefüggő sorozata", valamint emberi és tervezési tényezők együtt okozták.
Elkezdődött a BP-olajkatasztrófa pere
Csaknem három évvel a Deepwater Horizon olajfúró platformon, a Mexikói-öbölben bekövetkezett katasztrófa után megkezdődött a per a létesítmény üzemeltetői és a kártérítést követelők között hétfőn New Orleansban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.