A világ legnagyobb kísérleti berendezése, a CERN 2008-ban üzembe helyezett nagy hadronütköztetője Genf mellett, a francia-svájci határon 100 méter mélyen, egy 27 kilométer hosszú, 3 méter átmérőjű alagútban működik, ahol csaknem a fény sebességére felgyorsított, egymással szemben haladó részecskenyalábokat ütköztetnek. Az ütközések során új elemi részecskék keletkeznek általában igen rövid élettartammal, és ezek tanulmányozásával a kutatók az anyag tulajdonságait, illetve a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtti keletkezésének titkait remélik megfejteni.Simon Baird, a CERN műszaki részlegének igazgatóhelyettese szerdán közölte, hogy a helyreállítási munkálatok az ütköztető teljes hosszát érinteni fogják, egyidejűleg nagyszabású korszerűsítéseket is végrehajtanak a "nagy leállás 1" (Long Shutdown, LS1) ideje alatt.Az LHC mellett felújítják a proton szinkrotront (PS) és a szuper proton szinkrotront (SPS) is. (A szinkroton a részecskegyorsítók egy fajtája.) Huszonöt új biometrikusan ellenőrzött hozzáférési pontot építenek be. Szétszedik és kicserélik az alagút teljes szellőztető rendszerét: az új légbefúvó egységek óránként 576 000 köbméter levegő cseréjére lesznek képesek.Az LS1 alatt a tudományos munkálatok zavartalanul folytatódnak, és munka lesz bőven. Tavaly az LHC négy "ütközési pontján" nyalábonként 4-4 teraelektronvolttal (1 TeV - ezermilliárd elektronvolt), azaz összesen 8 TeV-vel ütköztették a protonnyalábokat. "A 8 TeV új világrekord, ez az energia az új fizika kezdetét jelenti, hiszen jelentősen megnöveli a felfedezések valószínűségét a nagy hadronütköztetőben" - emelte ki akkor a CERN közleménye. Az előzetes tervek szerint 2014 vége felé megkezdenék a nyalábonkénti 6,5 TeV-es energián (13 TeV) történő ütköztetéseket, ami újabb mérföldkövet jelentene az "új fizika" történetében. A végső cél a nyalábonkénti 7-7 teraelektronvolt (14 TeV). A CERN két független kutatócsoportja tavaly júliusban jelentette be, hogy a többi részecske tömegéért felelős Higgs-bozon létezésére utaló bizonyítékokat találtak a nagy hadronütköztetőben folyó kísérleteik során, mintegy 400 trillió proton-proton ütközési adat elemzése alapján. Azóta a vizsgált ütközések számát csaknem megháromszorozták.
Két évre leáll a nagy hadronütköztető
Közel két évre leáll csütörtöktől az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetője (LHC), hogy egyfelől elvégezzék a szükségessé vált javításokat, másfelől felkészítsék a berendezést a protonnyalábok minden korábbinál nagyobb energián történő ütköztetésére.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.