A külügyminiszter csütörtökön a Világgazdaság gazdasági kilátásokról szóló konferenciáján kérdésre válaszolva kifejtette, Székelyföld autonómiájának témájában a magyar kormánynak 22 éve világos az álláspontja: ha egy közösség többsége valamilyen autonómiaformát igényel, és ezt demokratikus úton kifejezi, a többségnek figyelembe kell vennie ezt az igényt.A székely zászló ügyéről azt mondta, Magyarország partner a helyzet rendezésében. Kétségtelen, hogy jelenleg ebben Románia tud lépni, a zászlókitűzés miatti eljárásokat abba kellene hagynia - vélekedett. (A hvg.hu Kaleta Gábor külügyi szóvivőtől úgy tudja: a miniszter délután fél háromkor telefonon tárgyal román kollégájával, Titus Corlateannal - a szerk.).Martonyi arról is beszélt, hogy higgadtan kell kezelni a helyzetet, nem pedig abban a légkörben, amelyben a román média foglalkozik vele jelenleg.Kiemelte, nagyon fontos, hogy "a zászlóviadalt nem mi kezdtük". Az elmúlt hónapokban már jelezték Romániának, hogy attól tartanak, az elmúlt két évben jól alakult kapcsolat, stratégiai partnerség a két ország között veszélybe kerül - emlékeztetett. Hangsúlyozta: bár erre gyakran kapták azt a választ, hogy nem kell aggódniuk, a székely zászló ügyében tanúsított román fellépés "a negatív gesztusok sorába tartozik". Kijelentette, hogy egy közösséghez tartozást kifejező szimbólum kitűzése ma "európai minimum".Mint ismert, Corlatean azt mondta, Füzes Oszkár, a romániai magyar nagykövet átlépte megbízatási kereteit, amikor egy kérdésre válaszolva közölte, ha az etnikai alapú területi autonómia a romániai magyarok kérése, akkor a magyar állam ezt támogatja. A román külügyminiszter a magyar nagykövet kiutasítását helyezte kilátásba. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel az üggyel kapcsolatban azt mondta, a kormány párbeszéd útján keresi a megoldást a helyzetre, és készen állnak további tárgyalásokra a román féllel a székely zászló kiakasztása ügyében. Németh közölte, a konkrét lépései még a csütörtöki nap folyamán ki fognak derülni.További híreinket az ügyről itt olvashatja!
Martonyi: a kormány álláspontja, amin kiakadtak a románok
Martonyi János szerint Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet semmi olyat nem mondott a székelyföldi autonómia kérdéséről, ami ne lenne azonos a kormány álláspontjával. A miniszter délután fél háromkor telefonon tárgyal román kollégájával, Titus Corlateannal.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.