A hírügynökség szerint a román szervezett bűnözés ellen fellépő ügyészségnek elküldött kiadatási kérelem mögött az húzódhat meg, hogy a bukaresti hatóságok egyelőre csak bűnrészesnek tekintik a három gyanúsítottat. A bukaresti vádhatóság feltételezése szerint a rablás valódi kitervelője még nem került kézre. A holland hatóságoknak viszont meggyőződésük, hogy a románok követték el a bűncselekményt, és Hollandiában szeretnék lefolytatni ellenük az eljárást.A három román férfit - akik korábban Hollandiában éltek - azzal gyanúsítják, hogy tavaly októberben kirabolták a rotterdami Műcsarnokot, ahonnan hét igen értékes festményt loptak el. Becslések szerint az ellopott Picasso-, Matisse-, Monet- és Gauguin-festmények összértéke meghaladja a százmillió eurót. A három férfit a múlt héten vették őrizetbe Romániában.A Mediafax úgy tudja, hogy a román gyanúsítottaknak fogalmuk sem volt a festmények értékéről, még az alapvető információkkal sem rendelkeztek, ezért feltételezik, hogy rajtuk kívül létezhet egy kitervelő. Az egyik gyanúsított például azt mondta a kihallgatáson, hogy a Matisse-festményeket azért tudta "azonosítani", mert a festő neve hasonlít a dél-koreai Daewoo autócég időközben felszámolt romániai üzemében gyártott gépkocsi márkanevéhez, a Matizhoz.A rendőrségi forrás szerint a román hatóságokat megdöbbentette, hogy a rablók filléres nejlonzacskókban tárolták és szállították a festményeket, miután kivették azokat a keretből. A Mediafax szerint a rablók azt sem tudták, hogy mennyi pénzt kérjenek az alkotásokért, amikor megpróbálták őket eladni.A rendőrségi források szerint a román hatóságok még mindig nem találták meg a hét festményt, bár minden erejüket latba vetik - írta a Mediafax.
Román festményrablók kiadását kéri Hollandia
Hollandia a rotterdami Műcsarnokból (Kunsthal) nagy értékű festményeket elrabló román gyanúsítottak kiadatását kéri Romániától - közölte szerdán a bukaresti Mediafax hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.