A Katowicei Kereskedelmi Kamara a kitüntetést a lengyel gazdaság fejlesztésében, a magyar-lengyel kapcsolatok előmozdításában, valamint a külföldi tőke beáramlásának előmozdításában játszott meghatározó szerepéért adományozta Demján Sándornak. A közlemény szerint a Babér-díjjal a tudományos, kulturális, politikai és gazdasági életben kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket díjaznak. A Babér-díj korábbi kitüntetettei között olyan ismert személyiségek vannak, mint Lech Walesa (1992), II. János Pál pápa (1996), Václav Havel (2004), Andrzej Wajda (2008) és José Manuel Barroso (2011) - írja közleményében a kommunikációs iroda.Demján Sándor korábban, 2008-ban ugyancsak Lengyelországban, Krakkóban vette át a "Krakkó Filantróp" díjat, amelyet az U Siemachy gyermekszervezet pénzügyi támogatásáért adományoztak neki. A közleményben Demján Sándor hangsúlyozza: Lengyelország mindig kiemelt célpontja volt ingatlanfejlesztési tevékenységüknek, az országban megvalósult fejlesztéseink területe meghaladja az 500 000 négyzetmétert, befektetéseink értéke pedig meghaladja az 1 milliárd eurót. "Lengyelország számomra a munka becsületét jelenti: a munkaszerető és megbízható munkások tették lehetővé a TriGranit zászlóshajóinak számító lengyelországi fejlesztések sikerét. Ezt a felelősségérzetet, segíteni akarást tapasztaltam nemcsak a gazdasági, hanem a lengyel-magyar barátság szép hagyományait erősítő karitatív együttműködésünk során is" - hangsúlyozta Demján Sándor a közleményben.A 15 éves TriGranit Közép-Kelet-Európa legnagyobb ingatlanbefektetési, -fejlesztési és -üzemeltetési vállalata, amely a régió hét országában van jelen. A TriGranit Fejlesztési Zrt. több mint 2,5 milliárd euró értékben fejlesztett projekteket és további 4 milliárd euró - többnyire vegyes hasznosítású - fejlesztés megvalósítását tervezi az elkövetkező években.
II. János Pállal került egy klubba Demján
Demján Sándor, a TriGranit elnöke Lengyelországban a Babér-díj platina fokozatát veszi át szombaton a Katowicében tartandó gálaesten - közölte az üzletember kommunikációs irodája pénteken az MTI-vel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.