A MigrationWatch UK nevű konzervatív, a korlátozás nélküli bevándorlást az uniós társállamok esetében is erőteljesen ellenző kampánycsoport közölte: a több különböző becslési módszer alapján elkészített prognózisa azt valószínűsíti, hogy a két kelet-európai EU-tagállamból 2014 januárja után évente 50 ezer bevándorló érkezik munkavállalási céllal Nagy-Britanniába.A szervezet kiemelte, hogy az öt év alatt várható 250 ezer román és bolgár letelepülő olyan brit nagyvárosok lélekszámával egyenlő, mint Plymouth vagy Newcastle.A MigrationWatch UK hangsúlyozta azt is, hogy Romániában és Bulgáriában az egy főre jutó átlagjövedelem a nagy-britanniai szint ötöde, és mindkét országban nagyon magas a fiatal munkanélküliek aránya.
Negyedmillió romántól és bolgártól rettegnek a britek
Negyedmillió román és bolgár munkavállaló érkezhet Nagy-Britanniába a korlátozások jövőre esedékes felszámolását követő öt évben egy brit kampányszervezet csütörtökön ismertetett elemzése szerint.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.