Az északnyugat-kínai Kanszu tartományban a rendőrség nyomozása megállapította, hogy a 26 éves Szangje Gjatszo 2012. október 6-i önégetését a Tibeti Ifjúsági Kongresszus tagjai tervelték ki - áll a hatósági közleményben. A fiatalember belehalt sérüléseibe.A munkanélküli férfi földije, a helyi Duohe kolostor egyik volt szerzetese, aki 2000-ben Indiába szökött, 2011-ben szülőhelyén tett látogatása alkalmával beszélt barátjának a tibeti függetlenségről.A beszámoló szerint ezt követően Indiából 2011 szeptemberében több alkalommal is telefonon, valamint e-mailben arra bíztatta otthoni barátját, hogy "járuljon hozzá a tibetiek ügyéhez, javítson a maga és családja helyzetén", kövesse el az önégetés "hősi tettét".A rendőrség állítása szerint 2012 januárjában a Tibet függetlenségéért küzdő, radikálisnak tartott Tibeti Ifjúsági Kongresszus két tagja, köztük a már említett kivándorolt szerzetes Indiában 30 Kanszu tartományi szerzetessel találkozott, s tibetiek önégetéseinek tervéről egyeztetett.2012 áprilisában az egyik résztvevő kapcsolatba lépett a 26 éves tibeti fiatalemberrel és azt ígérte neki, hogy tette elkövetése után fényképét külföldre küldik, a dalai lámát pedig megkérik, hogy tiszteletére tartson közös imát.Szangje a tett elkövetésének napján, október hatodikán, három embert hívott fel, akiket tájékoztatott tervezett öngyilkosságának időpontjáról és helyéről. Valamennyien ott voltak a helyszínen, fényképeket készítettek róla, amelyeket gyorsan külföldre küldtek.Kanszu tartomány rendőrsége eddig hét gyanúsítottat vett őrizetbe, s kapcsolatba lépett "az érintett ország" hatóságaival is, kérve továbbiak kiadatását.
Lelepleztek egy önégetést Kínában
Őrizetbe vettek Kínában hét embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy rábeszéltek egy helyi tibeti fiatalembert, gyújtsa fel magát - jelentette a Hszinhua hírügynökség kedden.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.