Lengyel médiajelentések szerint az újságírók egy stróman segítségével három kilogramm, bomba előállítására alkalmas anyagot csempésztek be a szejmbe. Az akció néhány héttel azután történt, hogy a lengyel titkosszolgálat letartóztatott egy 45 éves krakkói férfit, Brunon K.-t, aki azt tervezte, hogy egy négy tonna trotillal megrakott teherautóval a szejm főbejárata elé hajt, és azt ott felrobbantja.Az újságírók az interneten tájékozódva szerezték be a bomba előállításához szükséges anyagokat, majd azt egy táskába rejtve átadták megbízottjuknak. Az illető egy oldalbejáraton át akadálytalanul bejutott az ülésterembe - noha belépője sem volt -, majd részt vett a Baloldali Demokratikus Szövetség sajtóértekezletén is, és a táskát elhelyezte az első sorban, közvetlenül Leszek Miller pártelnökkel szemben. Mindezt egy rejtett kamerával fel is vette.Ewa Kopacz, a szejm elnöke felháborítónak nevezte az újságírók akcióját. A lengyel sajtó felidézte a házelnök korábbi nyilatkozatát, amely szerint a parlament védelme megfelelő, további biztonsági intézkedésekre nincs szükség.
Bombát vittek a lengyel parlamentbe újságírók
A Lengyel Televízió újságírói szerdán robbanószereket juttattak be a lengyel parlament alsóházának (szejm) épületébe, hogy ország-világ előtt bizonyítsák a biztonsági rendszer sebezhetőségét.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.