Bernhard Zand a délnyugat-kínai Kujcsou tartomány Picsie városában kutatott a korábban nagy vihart kiváltott, szén-monoxid-mérgezésben meghalt öt-tíz év körüli utcagyermek ügyében. Az eset az általános felháborodáson túl a kínai társadalmi rendszer számos hiányosságára, így egyebek közt a kiskorú gyermekek védelmének kérdésére is rámutatott. Az újságíró többek között az ügyet kiszivárogtató s emiatt az ügy kipattanása után hetekig fogva tartott kínai újságíróval készített interjút, és a halott gyermekek családtagjait, rokonait kísérelte meg körbekérdezni. Zandot elmondása szerint végig követték ott-tartózkodása alatt, potenciális interjúalanyait megfélemlítéssel igyekeztek elhallgattatni, őt pedig szemtől szembe is "finomított híradásra" kérték fel, mondván, a kritika nem használna a térségbeli beruházásoknak. Az újságíró telefonját, táblagépét vízbe mártva tették tönkre szállodájában, számos elektronikus dokumentumát és összes fényképét törölték. Zand meggyőződése, hogy a "betörést" előre eltervezték, s az kifejezetten személye és munkája ellen irányult. Az ügyet jelentette a hotelben, amely intézkedés helyett a panasz visszavonására és a tartomány elhagyására szólította fel az újságírót. Az eset után megjelent, a kínai sajtószabadság korlátozásáról szóló német nyelvű cikkében Bernhard Zand pesszimizmusának ad hangot az új kínai vezetést és a várt reformokat illetően. Az elmúlt hónapok újságírókat érintő ügyei és az őt magát érő atrocitás alapján Zand azt írja, Kína és bürokratikus elitje a liberalizáció helyett a sajtópolitika és a központi cenzúra szigorításának irányába mozdul el, Peking pedig semmit sem tesz annak a jogállamnak a megvalósításáért, amelyről a vezető politikusok az elmúlt időkben folyton beszélnek.
Meg akarták félemlíteni a Spiegel újságíróját Kínában
Atrocitás érte Kínában a német Spiegel magazin újságíróját, aki a novemberben egy kukában meghalt öt tíz év körüli utcagyerek ügyében nyomozott - közölte az érintett hétfőn megjelent cikkében.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.