A miniszter volt a kidolgozója az első görög megszorító programnak, amelyet 2010-ben fogadtak el. Ugyanabban az évben adták át a francia hatóságok a pénzügyminisztériumnak a mintegy kétezer fős névsort azokról, akik valószínűsíthetően adóelkerülésre használják a svájci számláikat. Egy most folyó ügyészi vizsgálatban az Athénban található listát összevetették egy másolattal, amelyet a múlt héten kértek ki Franciaországtól, és megállapították a hamisítás tényét.A volt miniszter pártja, a baloldali Paszok pénteken leszögezte, hogy Papakonsztantinu "a lehető legrosszabb módon kezelte" a névsort, és kizárta a politikust a pártból. A Lagarde-listának is nevezett dokumentum pár hete szivárgott ki a sajtóba, és botrányt kavart már csak azért is, mert bebizonyosodott, hogy az országot két evvel ezelőtt irányító vezetők nem mutattak érdeklődést iránta, elmaradt az adatok ellenőrzése, az adócsalók megbüntetése.Papakonsztantinu a kiszivárogtatás után indult vizsgálat során tagadta a hamisítást, és közölte: nem hajlandó elfogadni a bűnbak szerepét.
Korrupciós botrányba keveredett egy volt görög pénzügyminiszter
Egy terjedő korrupciós botrány középpontjába került Jeórjiosz Papakonsztantinu volt görög pénzügyminiszter, akiről pénteken kiderült, hogy három rokona titokzatos módon lekerült a gyanús svájci bankszámlákkal rendelkező görög személyek listájáról.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.