A reformcsomagot korábban az ellenzéki baloldal által ellenőrzött szenátus elutasította, de a képviselőház ezt a döntést felülvizsgálta. A jogszabály most Václav Klaus államfőhöz kerül, és aláírásától függ, életbe lép-e január elsején. Klaus többször is nyíltan bírálta a jogszabálycsomagba foglalt intézkedéseket.Az államfőnek az aláírásra két hete van. Ha azonban Klaus nem írja alá azonnal a reformcsomagot, akkor a rá épülő költségvetés január elsején nem léphet érvénybe, és az év első napjaiban egy korábbi döntés által tervezett 17,5 százalékos egykulcsos adó lesz érvényes. A parlament által elfogadott reformcsomag legvitatottabb eleme, hogy jövőre egy százalékkal emelkedik a forgalmi adó mértéke Csehországban: a normál áfa 20-ról 21 százalékra, míg az áfa kedvezményes szintje 14-ről 15 százalékra. Ezt Klaus, a szociáldemokraták és a kommunisták is határozottan ellenzik. Az intézkedés nem titkolt célja, hogy növelje az állami költségvetés bevételeit, és csökkentse a kiadásokat.Miroslav Kalousek pénzügyminiszter azzal számol, hogy a változások következtében a jövő évben mintegy 40 milliárd koronával nőhetnek az állam bevételei. Ebből mintegy 16,5 milliárd korona a lakosság nagyobb megadóztatásából származna.
Áfaemelést fogadott el a cseh parlament
Elfogadta szerda este a jobbközép cseh kormány reformcsomagját és az arra épülő jövő évi költségvetést a prágai parlament alsóháza.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.