Algéria "132 éven át egy brutális rendszer" elszenvedője volt, az algériai nép sokat szenvedett a gyarmati uralom alatt - jelentette ki a francia államfő az algíri parlamentben hivatalos látogatásának második napján.Kötelesek vagyunk feltárni az igazságot az erőszakról, az igazságtalanságokról, a mészárlásokról és kínzásokról - mondta Francois Hollande. A francia elnök, akit előző nap több ezres ünneplő tömeg fogadott az algériai fővárosban, kijelentette: egyenlőségen alapuló partneri viszonyt kell kialakítani Franciaország és Algéria között. Hozzátette ugyanakkor, nem azért jött, hogy bűnbánatot gyakoroljon vagy bocsánatot kérjen.Jelenleg nagyjából 700 ezer algériai él Franciaországban. A francia hatóságok évente csaknem 200 ezer vízumot állítanak ki algériaiaknak. Az előző francia elnök, a konzervatív Nicolas Sarkozy szigorítani akarta a vízumkiadást, a szocialista Hollande azonban azt mondta, könnyíteni lehetne az algériaiak beutazását Franciaországba és a franciákét Algériába.Francois Hollande az algériai parlamentben felvetette, hogy létre lehetne hozni egy olyan kölcsönös felsőoktatási együttműködést a Földközi-tenger térségében, mint amilyen az Európában 1987 óta működő Erasmus-program.
A francia elnök szerint embertelen volt a gyarmati uralom
Elismerte Francois Hollande francia elnök csütörtökön Algériában, hogy embertelen volt az észak-afrikai arab országban 1830-tól 1962-ig tartó francia gyarmati uralom.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.