"Az Európai Uniónak világosan értésre kell adnia, hogy szó sem lehet gazdasági és politikai együttműködésről Egyiptommal, ha az arab országban felszámolják a plurális demokráciát" - jelentette ki Martin Schulz a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című német hetilapnak adott nyilatkozatában. Mint hozzátette, "egy ilyen rezsim" kizárólag a "gazdasági nyomás" nyelvét érti.Egyiptomban egymást érik a tüntetések, amióta Mohammed Murszi elnök rendeleti úton különleges jogköröket ragadott magához, ami megfigyelők szerint utat nyitott a diktatórikus kormányzás felé. Az elnök rendeleteit ráadásul bíróságok előtt sem lehet megtámadni. Schulz nemes egyszerűséggel "államcsínynek" minősítette Murszi húzását. Szerinte a Muzulmán testvériség - ennek jelöltjeként lett államfő Murszi - "politikai célokra használ ki vallási érzelmeket".A frankfurti hetilap hasábjain a német külügyminiszter is aggodalmának adott hangot az egyiptomi fejlemények kapcsán. Az alkotmányozási folyamat annak veszélyét idézi fel, hogy "egyesítés helyett megosztja a népet" - fogalmazott Guido Westerwelle. Erre utal szerinte, hogy fontos társadalmi rétegek, így a keresztények és a szekuláris erők kirekesztve érzik magukat.
Megfenyegette Egyiptomot az EP-elnök
Az Európai Parlament elnöke a támogatások megvonásával fenyegette meg az egyiptomi elnököt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.