A Science című folyóiratban közölt tanulmány több mint húsz sarkvidékkutató csoport együttműködésével készült. Az eddig használt különböző mérőeszközök eltérő és komoly pontatlanságokat tartalmazó becsléseket szolgáltattak. A legújabb becslések szerint a sarkvidéki jégolvadás az 1992 óta tapasztalt globális tengerszint-emelkedés nagyjából egyötödéért felelős, míg a maradék hányad olyan tényezők számlájára írható, mint a tengervíz mennyiségi növekedését okozó melegedés. Az amerikai és az európai űrhajózási hivatalok (NASA, ESA) támogatásával készült tanulmány készítői a tengerszint feletti magasságot, a gleccserek lefolyásának irányát, valamint a jégtömegek gravitációs hatását megfigyelő műholdak adatait dolgozták fel, hogy elsőként szolgáltassanak átfogó és pontos információt Grönland és a déli-sarkvidék jegének állapotáról. Az eredmények szerint a legnagyobb - kelet-antarktikai - jégtakaró mérete növekedett az 1992 és 2011 közötti időszakot felölelő tanulmány során, ám Grönland, Nyugat-Antarktika és az Antarktiszi-félsziget mind veszítettek jégtömegükből. A tanulmány szerint az olvadó sarkvidékek összesen 11,1 milliméterrel járultak hozzá a globális tengerszint emelkedéshez, habár nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a plusz-mínusz 3,8 milliméteres értéket, amelynek fényében 7,3 milliméterre csökkenhet, illetve akár 14,9 milliméterre is nőhet a végső érték. Az eredmények szerint a vizsgált jégtakarók összesített olvadási üteme gyorsult az elmúlt húsz évben, és Grönland esetében az olvadási ütem jelenleg ötször gyorsabb, mint 1992-ben. A tanulmány vezető szerzője, a Leedsi Egyetem munkatársaként dolgozó Andrew Shepherd szerint az eredmények összhangban vannak a klímaváltozás következményeire vonatkozó korábbi előrejelzésekkel. A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozták, az újabb nagy kihívás a következő évszázadra vonatkozó előrejelzések kidolgozása lesz - adta hírül a BBC News.
Ennyit emelkedtek a tengerek a globális felmelegedés miatt
A sarkvidéki jégtakarók olvadása nyomán 11 milliméterrel növekedett a globális tengerszint az elmúlt két évtizedben - derült ki az eddigi legátfogóbb és legpontosabb vizsgálatból.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.