Hugo Chávez csontjaiban rákos áttétek jelentek meg, emiatt az elnöknek rettenetesen fáj bal oldali combcsontja, és nehezen jár - írta a lap washingtoni tudósítója az elnököt kezelő orvosok jelentéseibe bepillantani képes hírszerzői forrásokra támaszkodva. Cávezt jelenleg Havannában gyógyítják, a hivatalos tájékoztatás szerint magas nyomású oxigénterápiát kap. A lap megjegyzi, hogy ezt a kezelést nem alkalmazzák rák esetén, ráadásul ez a technológia Venezuelában is megvan.Augusztusban az elnök kétszer is elvesztette eszméletét. Orvosai megállapították, hogy az állapota lassan, de folyamatosan romlik, és ezt nemsokára már a venezuelai lakosság is fel fogja ismerni.Az október 7-ei választás óta Hugo Chávez egyetlen nyilvános eseményen sem elnökölt, és megjelenéseinek számát is minimálisra csökkentették. Legutóbb november 15-én szerepelt a nyilvánosság előtt, a televízióban mutatták, amint több miniszterével tanácskozik.A korábbi esetektől eltérően most szerdán nem mutattak képeket a televízióban Chávez Havannába indulásáról és megérkezéséről, ezért nem lehet megerősíteni, hogy tényleg akkor utazott oda. A venezuelai parlament, amely engedélyt adott neki a távollétre, nem határozta meg, meddig maradhat - írta az ABC.Nicolás Maduro venezuelai alelnök csütörtökön azt mondta, hogy az elnök "nagyon jól van", megújhodva fog hazatérni, és a kezelés közben is figyelemmel követi a kormány tevékenységét. A politikus bírálta a jobboldali ellenzéket, amely nagyobb átláthatóságot követelt Hugo Chávez betegségével kapcsolatban.
Áttételes rákja van Hugo Cháveznek egy lap szerint
A venezuelai elnök állapota súlyosabb, mint azt hivatalosan állítják - jelentette pénteki számában az ABC című spanyol konzervatív lap közelebbről meg nem nevezett titkosszolgálati forrásokra hivatkozva.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.