Az ország gazdaságilag elmaradott belső részén, a Szahara szélén lévő településen már második napja tartanak a tiltakozó megmozdulások. Résztvevőik közül többen a helyi tisztségviselők lemondását követelték, mondván, hogy a hatóságok nem képesek a gazdaság fejlesztéséhez szükséges eszközöket szerezni a térségnek. A tiltakozó akciók a legerőszakosabbak azóta, hogy szeptemberben szélsőséges szalafisták megtámadták a tuniszi amerikai nagykövetséget.Tunéziában az "arab tavaszt" elindító tavalyi rendszerváltás óta tart a nyugtalanság. Az ország új, iszlamista kormánya megpróbálja ugyan feléleszteni a gazdaságot, de ez nehezen megy, mivel számottevően visszaesett Tunéziának az eurózóna országaival folytatott kereskedelme. Hátráltatja az előrelépést a világi államot akarók és az iszlamisták között az ország jövőjéről folytatott vita is.
Tüntetők csaptak össze rendőrökkel Tunéziában
Legalább kétszázan sebesültek meg szerdán a tunéziai Siliana városban, ahol munkát és a gazdaság fejlődését követelő tüntetők összecsaptak a megfékezésükre kivezényelt rendőrökkel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.