Az éhségsztrájkhoz a párt politikusai, a rabok, a börtönökben dolgozó lelkészek és a volt elítéltekkel foglalkozó egyesületek is csatlakoztak az olaszországi börtönkörülmények javítása érdekében indított akcióhoz, amnesztiát sürgetve a zsúfoltság felszámolására. Ezen kívül a párt szavazati jogot is követel a bebörtönözöttek számára. A rabok az ételmegtagadáson túl esténként negyed órán át celláik rácsait ütik és napi 45 perces csendsztrájkot is tartanak. Az utolsó amnesztia 1990-ben volt Olaszországban, 2006-ban az államfő részleges kegyelmet gyakorolt, de ez sem enyhítette a börtönök túltelítettségét. A büntetés-végrehajtás állapotát vizsgáló Antigone egyesület hétfőn közölt jelentése szerint idén október 31-én 66 685-en raboskodtak a több mint kétszáz olaszországi börtönben. Ez 142,5 százalékos feltöltöttséget jelent. A vizsgálat hangsúlyozta, hogy a rabok 40 százaléka előzetes letartóztatásban van. A büntetésüket töltők 70 százaléka a börtönben megbetegszik, 12 százaléka öngyilkosságot kísérel meg, 25 százaléka drogfüggő. Az olaszországi bebörtönzöttek 35 százaléka külföldi, többségükben marokkóiak (19,4 százalék) és románok (15,3).
Éhségsztrájkba kezdtek az olasz rabok
Négynapos éhségsztrájkba kezdtek hétfőn az olasz börtönök rabjai méltóbb büntetési körülményeket, amnesztiát és szavazati jogot követelve. A november 22-ig tartó nem erőszakos tiltakozási akciót a Radikális Párt indította.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.