William Hague a Sky News brit hírtelevízió politikai magazinműsorában kijelentette: a konfliktusért az elsődleges felelősség az övezetet irányító Hamászt terheli, és a brit kormány felszólítja a palesztin szervezetet az Izrael elleni rakétatámadások beszüntetésére.Hague hozzátette ugyanakkor: ő és David Cameron brit miniszterelnök is tudatta Izraellel azt a hivatalos brit véleményt, hogy a Gáza elleni esetleges szárazföldi invázió nyomán jelentősen csökkenne az Izrael iránt a jelenlegi helyzetben megnyilvánuló nemzetközi rokonszenv és támogatottság.A brit külügyminiszter szerint London "nagyon világosan" kifejtette azt a véleményét is az izraeli kormánynak, hogy szárazföldi hadműveletek esetén sokkal nehezebb elejét venni a polgári lakosság veszteségeinek, emellett egy nagyszabású szárazföldi katonai támadás a konfliktus elhúzódásának veszélyével is járna."Tűrhetetlen állapot" Izrael számára, hogy az ország déli területeire "rakétazápor zúdul" Gázából, és "nem meglepő", hogy az izraeliek erre válaszolnak, ám egy szárazföldi hadműveletet a nemzetközi közösség - beleértve az Egyesült Királyságot is - sokkal nehezebben tudna támogatni - mondta vasárnapi nyilatkozatában William Hague.Arra a kérdésre, hogy Iránnak lehet-e a szerepe a jelenlegi konfliktus kirobbantásában, Hague úgy fogalmazott: a Gázai övezetbe kétségtelenül nagymennyiségű fegyver áramlik, és ennek "elsődleges mozgatója" a nemzetközi közösség gyanúja szerint Irán. Irán részese a fejleményeknek, de éppen ezért kell tudatosítani, hogy a mostani események egy szélesebb összefüggésbe illeszkednek - tette hozzá.A brit külügyminiszter szerint Izraelnek meg kell értenie, hogy az esetleges elhúzódó hadműveletnek - a polgári lakosság veszteségei mellett - milyen hátrányos hatásai lennének a térség egyéb feszültségeire, mivel a gázai konfliktus mellett ott van a Szíriában kialakult "elborzasztó helyzet", valamint az iráni nukleáris fejlesztési program szította feszültség is.
Nagy-Britannia: a szárazföldi hadművelet után Izrael elvesztené a szimpátiát
Izrael elveszítené a nemzetközi közösség szimpátiájának jelentős részét, ha szárazföldi hadműveletre szánná el magát Gázában - mondta vasárnapi nyilatkozatában a brit külügyminiszter.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.