Hölvényi György hangsúlyozta: Magyarország továbbra is jó kapcsolatokra törekszik az egyiptomi keresztényekkel. Kiemelte, a beiktatási szertartás nemcsak a kopt egyház, hanem egyben Egyiptom ünnepe is, amit mi sem fejez ki jobban, mint hogy a ceremónián megjelent az egyiptomi miniszterelnök, és ott volt Mohamed Murszi elnök kabinetfőnöke is.II. Tavadrosz pápát vasárnap a kairói Szent Márk-katedrálisban tartott több mint háromórás misén iktatták be tisztségébe. A 60 éves pápa a kopt keresztény közösség 118. vezetője. Elődje, III. Senuda pápa idén márciusban hunyt el.A több mint 80 milliós Egyiptom lakosságának mintegy egytizede kopt. Az új pápától megfigyelők szerint azt várják, hogy fokozni tudja a koptok befolyását, valamint biztosítja a közösség politikai védelmét az észak-afrikai arab országban.II. Tavadroszt beiktatása alkalmából táviratban köszöntötte Barack Obama, az Egyesül Államok elnöke is, aki hangsúlyozta: fontos fenntartani a kölcsönös tiszteletet a különböző vallások hívei között.
Meghívta a kormány az új kopt pápát
Meghívta a kormány nevében II. Tavadroszt, a tisztségébe vasárnap beiktatott kopt pápát Magyarországra Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes - tájékoztatta Hölvényi György egyházügyi államtitkár vasárnap telefonon az MTI-t. Az invitálást az államtitkár a ceremónia során Kairóban adta át a kopt egyházfőnek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.