Az újabb áldozat - egy 53 éves férfi - csütörtökre virradó éjjel halt meg az észak-morvaországi Ostravában, az egyetemi kórházban, ahol több napon át küzdöttek az életéért. Két másik férfi, aki együtt ivott az áldozattal, egyelőre túlélte a mérgezést. Egyikük állapota azonban a kórházi orvosok szerint nagyon súlyos. Gabriela Holcáková, az ostravai rendőrség szóvivője elmondta: a három férfi közösen fogyasztott hivatalos alkoholzárjegy nélküli tömény szeszt, amely nagyobb mennyiségű, mérgező metil-alkoholt is tartalmazott.
"Ismételten felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy csak ellenőrzött forrásból származó szeszt fogyasszon" - közölte újságírókkal Holcáková.
A rendőrség szerint a metil-alkohol-mérgezési ügyben eddig mintegy 60 ember ellen emeltek vádat; közülük 25-en előzetes letartóztatásban vannak. Ha a bíróság megalapozottnak találja a vádakat, a vádlottak 20 év szabadságvesztést vagy életfogytiglant is kaphatnak. Tíz napja a dél-morvaországi Drak likőrgyár ügyvivőjét is őrizetbe vették, mert a gyár be nem jelentett raktáraiban több ezer liter pancsolt szeszt fedeztek fel. Számos üveg tartalmának a fele metil-alkoholból állt.
Az alkoholmérgezések nyomán a cseh kormány szeptember 14-én betiltotta tömény szesz forgalmazását, s a döntés két hétig volt érvényben. A lakosság nagy többsége a "prohibíció" feloldása után is nagyon óvatos, és ennek következtében a tömény szesz fogyasztása 30-40 százalékkal esett vissza. Ugyanakkor nagyon megnőtt a borfogyasztás. A kormány jelezte, hogy a jövőben szigorítani fogja a tömény alkohol gyártásának és forgalmazásának feltételeit. Tilos lesz például tömény szeszt árusítani piacokon vagy utcai kioszkokban.
Még mindig öl a halálos szesz
Harmincegyre emelkedett a metil-alkohol-mérgezés áldozatainak száma Csehországban - közölte csütörtökön a cseh rendőrség.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.