A jelentősebb közvélemény-kutatások átlagával számoló RealClearPolitics szerint a két rivális országos támogatottsága közötti különbség elenyésző, és republikánus elnökjelölt, Romney előnye mindössze 0,6 százalékpontos.Van olyan felmérés is, amely szerint azonban kifejezetten borúsra fordultak Obama elnök kilátásai. A Rasmussen Reports szerint Romney országos szinten és a választások sorsát eldöntő 11 "ingaállamban" is egyaránt 50:46 százalék arányban vezet. Ő áll elöl a legfontosabb (az elnökválasztói testületben 29 elektort delegáló) Floridában, a szintén meghatározó súlyú Ohióban (18 elektor) pedig holtversenybe küzdötte fel magát a mindeddig vezető elnökkel. Virginiai Egyetem és a George Mason Egyetem közös felmérése szerint Virginia államban is gyakorlatilag egyenlő az állás.A The Washington Post által idézett elnök tanácsadók ugyanakkor úgy látják, hogy a kulcsállamokban továbbra is Obama vezet. Állításuk szerint a korai szavazás lehetőségével élők körében idén magasabb a zömükben az elnök pártján álló, fiatal és spanyol ajkú szavazók aránya, mint 2008-ban volt.A Reuters és az Ipsos közös felmérése szerint Romney országosan 47:46 százalék arányban vezet, ám az előre szavazók között, akiknek a száma jelenleg 17 százalék lehet, Obama 53:42 százalék arányban vezet.Lapjelentések szerint az Obama-kampánystáb 3 és fél millió példányban postáztatott szét az "ingaállamokban" egy 20 oldalas, Amerika jövőjének tervezete című kiadványt, amely rámutat az ő és a Romney programja közötti különbségekre. A republikánus kampány "fényes pánikgombnak" nevezte a brosúrát és azt hangoztatta, hogy az elnök kifulladt és hogy az újraválasztási esélyei elindultak lefelé a lejtőn.A The Washington Post is az "erős aggodalom" jeleként értékelte a kiadványt, valamint az elnök által a támogatóinak szétküldött e-mailt is, amelyben Obama leszögezte: "semmiképp sem szeretném elveszíteni ezt a választást" és szavazásra buzdította őket. A választási harc egyik meglepő fordulata, hogy Donald Trump ingatlanmágnás szerdán ötmillió dollárt ajánlott fel jótékonyságra azzal a feltétellel, hogy Barack Obama október 31-ig hozza nyilvánosságra az egyetemi és útlevélkérő okmányait. Trump korábban azt hangoztatta, hogy Obama nem az Egyesült Államokban született, amivel a születési anyakönyvi kivonatának nyilvánosságra hozására késztette az elnököt. A milliárdos kezdeményezése mögött most az áll, hogy kételyeket támasszon Obama amerikai állampolgárságával kapcsolatban. A republikánus tábort az hozta kínos helyzetbe, hogy Richard Mourdock indianai szenátorjelölt, aki megválasztása mellett nemrégiben maga Romney is kiállt, kijelentette, hogy a nemi erőszak utáni teherbeesés "Isten szándéka szerint való". A politikus kijelentésétől a republikánus elnökjelölt elhatárolódott.Hasonló helyzetet mintegy két hónappal ezelőtt Todd Akin missouri republikánus képviselő idézett elő, aki kijelentette, hogy a női testnek vannak olyan lehetőségei, amelyek megakadályozhatják a nemi erőszak utáni teherbeesést.
Obamának még mindig nem sikerült fordítania Romney-val szemben
Nem javított érdemben Barack Obama támogatottságán az, hogy megnyerte a második és a harmadik televíziós vitát, sőt, megszilárdulni vagy tovább erősödni látszanak Mitt Romney pozíciói - derült ki a szerdán publikált közvélemény-kutatási adatokból.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.