A bizottság közleménye azt is ismerteti, hogy a tervezett alapból az uniós tagállamok segélyprogramjai kaphatnának támogatást; az élelmezési programok költségeinek 85 százalékát állná az Európai Unió, 15 százalékát pedig a tagországoknak kellene biztosítaniuk. A megvalósítást a civil szféra bevonásával képzeli el a brüsszeli testület.A tervek szerint az élelmiszer-segélyezésen kívül ruhát és alapvető cikkeket, például szappant is biztosíthatnának a hajléktalanoknak és a nélkülöző gyerekeknek.Sajtótájékoztatóján Andor László elmondta, hogy a bizottság adatai szerint több mint 40 millió ember nem jut elegendő élelemhez az Európai Unióban, és négymillióan élnek fedél nélkül. Kitért arra is, hogy az unióban csaknem hatmillió olyan gyermek van, akiknek a szülei egyáltalán nem engedhetik meg maguknak, hogy új ruhát vegyenek a gyerekeiknek."Azok a gyerekek, akik nem jutnak elég élelemhez, és nélkülözni kénytelenek, rosszabbul teljesítenek az iskolában, és az egészségi állapotuk is rosszabb, mint társaiké. Segítenünk kell nekik, hogy képesek legyenek kitörni a szegénység és a nélkülözés ördögi köréből" - fogalmazott Andor László.A biztos arra is kitért, hogy Európa országai az Európa 2020 stratégia elfogadásakor vállalták, hogy az évtized végére legalább 20 millió embert emelnek ki a szegénységből, a válság miatt viszont a helyzet nem javul, hanem romlik - szögezte le a magyar biztos.
Uniós pénzből támogatná a segélyprogramokat az Európai Bizottság
Két és fél milliárd eurós élelmiszer-segélyezési alap létrehozását javasolja az Európai Bizottság a 2014 és 2020 közötti hétéves pénzügyi időszakban - jelentette be Andor László szociális ügyekért felelős uniós biztos Brüsszelben szerdán.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.