Beszédében Ban Ki Mun elutasította, hogy egy állam olyan nyelvezetet használjon, amely megkérdőjelezi egy másik létjogosultságát, "vagy potenciális katonai fellépéssel való fenyegetést alkalmazzon egy másik ellen". A főtitkár nem nevezett néven konkrét államokat, mindazonáltal hangsúlyozta, hogy "bármilyen ilyen támadás pusztító hatású lenne". Mint mondta, a "háborús retorika élessége riasztó".Ban egy olyan helyzetben szólalt fel a katonai erő bevetése ellen, amikor Izrael és Irán nyílt és burkolt fenyegetéseket hangoztat egymás címére, sőt, az iszlám köztársaság az Egyesült Államokkal kapcsolatban is.Ban Ki Mun bírálta a megszállt területeken folytatott izraeli telepépítést, ami szerinte aláássa a békét. Az ENSZ főtitkára kijelentette, hogy az izraeli-palesztin konfliktus esetében egyedül az a megoldás lehet fenntartható, amely két állam létrejöttén alapul, ám arra figyelmeztetett, hogy ez előtt "véglegesen bezárulhat a kapu".A másfél éve tartó szíriai konfliktussal kapcsolatban Ban Ki Mun kijelentette, hogy a világnak meg kell állítania az erőszakot, a fegyverek mindkét félhez történő áramlását és mozgásba kell hoznia egy szíriaiak által irányított átmenetet, amilyen gyorsan csak lehet."A nemzetközi közösség nem tekinthet az ellenkező irányba, miközben az erőszak kigyűrűzik az ellenőrzés alól" - hangoztatta a főtitkár. "Továbbra is brutálisan megsértik az emberi jogokat, főleg a kormány, de az ellenzék is" - mondat Ban Ki Mun. Az általános vita első napján szólal fel Barack Obama amerikai elnök és Áder János magyar államfő is.
Ban Ki Mun elutasítja a háborús fenyegetést
Elutasította a katonai erővel való fenyegetést Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a világszervezet Közgyűlése 67. ülésszakának kedden megkezdett általános vitájában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.