Aung Szan Szú Kji szerdán átvette a Kongresszusi Aranyérmet - az amerikai törvényhozás által adományozható legmagasabb elismerést - amellyel még 2008-ban tűntették ki, amikor még a mianmari katonai rezsim házi őrizetben tartotta. Az aranyérmet az ellenzéki vezető az emberi jogok melletti elkötelezettségével érdemelte ki.A ceremónián a kongresszusi vezetők mellett jelen volt Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is, aki kedden a hivatalában fogadta Szú Kjit. Clinton méltatta a mianmari demokratizálási folyamat lépéseit, így azt, hogy újabb politikai foglyokat engedtek szabadon, ugyanakkor óvott a visszacsúszás veszélyétől.A mianmari politikus azt szorgalmazta, hogy Washington folytassa a volt mianmari katonai rezsim ellen életbe léptetett szankciókat és óvatos derűlátással nyilatkozott hazája demokratikus kilátásairól.Aung Szan Szú Kji kedden a washingtoni Békeintézetben kijelentette: az, hogy hazája, a korábban Burmának nevezett Mianmar közeledik az Egyesült Államokhoz, nem azt jelenti, hogy távolodni kívánna Kínától. Az amerikai fővárosban lezajlott találkozóin a Nobel-békedíjas politikus megköszönte az Egyesült Államoknak a Mianmar demokratizálásához való hozzájárulását.Szú Kji 1988 óta vezéralakja a mianmari (burmai) ellenzéknek, az azóta eltelt időszakban összesen több mint 15 évet töltött házi őrizetben. A békés politizálásról és céljairól azonban ennek ellenére sem mondott le, és a reformok megindulása után az idén képviselővé választották.Aung Szan Szú Kji hétfőn érkezett 17 napos látogatásra az Egyesült Államokba. A vizitjével párhuzamosan Thein Szein mianmari elnök, volt tábornok New Yorkban részt vesz majd az ENSZ-közgyűlés jövő kedden kezdődő általános vitájában.
Obama találkozott Aung Szan Szú Kjivel
Barack Obama amerikai elnök szerdán magánmeghallgatáson fogadta a Fehér Házban Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas mianmari ellenzéki vezetőt, aki a házi őrizetéből való elbocsátása után először látogatott az Egyesült Államokba.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.