"Az egészségügyi miniszter által bevezetett erőfitogtató, egyszerű megoldás, tehát lényegében a tilalom bevezetése szerintem nagyon értelmetlen megoldása a problémának. Úgy vélem, nagyon nehéz lesz ezt a helyzetet meghaladni" - jelentette ki szerdán Nápolyban cseh újságíróknak Klaus, aki első ízben mondott nyilvános véleményt az ügyben. A cseh államfő hivatalos látogatáson tartózkodik Olaszországban.Szerda délig a metil-alkohol-mérgezési hullámnak már 23 halálos áldozata van Csehországban, míg csaknem 40 személyt súlyos állapotban kórházban kezelnek. A rendőrség közölte, hogy eddig 29 személyt vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban.Klaus szerint a mérgezési ügy súlyos tragédia, s azt mutatja, hogy "az állam az alkoholforgalmazás ellenőrzése terén teljes mértékben csődöt mondott". Úgy vélte: a probléma kialakulásához hozzájárult, hogy a cseh állam túl magas adót vetett ki az alkoholra.Petr Necas kormányfő délutáni rendkívüli sajtóértekezletén az államfő bírálatait alaptalannak minősítette és visszautasította. "Indokolt, szükséges és elkerülhetetlen lépésről volt szó" - mondta újságíróknak a miniszterelnök, aki szintén első ízben szólalt meg nyilvánosan az ügyben, amiért a sajtó már bírálta.Necas kifejtette: nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzet, tehát a 20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok forgalmazásának teljes tiltása hosszabb távon nem tartható fenn, mert bizonyos gazdasági szereplőknek súlyos károkat okoz, s az adókiesés az államkasszát is kedvezőtlenül érinti. A cseh kormány szerda esti ülésén foglalkozik a helyzettel, s megvitatja a lehetséges kiutakat, megoldásokat.
Cseh metilbotrány: összekapott az állam- és a kormányfő a tilalom miatt
Václav Klaus cseh államfő szerint a tömény szesz forgalmazásának megtiltása értelmetlen, egyszerű és erőfitogtató megoldása a mérgező alkohol következtében felmerült problémának. Petr Necas miniszterelnök az államfő bírálatát azonnal visszautasította.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.