Irán nem rendelkezik katonai jelenléttel a térségben, így Szíriában sem - szögezte le Ramin Mehmanparaszt az arab nyelvű Al-Alam tévécsatornának nyilatkozva. Vasárnap az elitalakulat parancsnoka, Mohammed Ali Dzsafari tábornok sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a Forradalmi Gárdához tartozó al-Kudsz alakulat "bizonyos számú tagja jelen van Szíriában és Libanonban". Hozzáfűzte, ez nem azt jelenti, hogy Irán katonailag is jelen van ebben a két országban, csak "tanácsokkal látja el őket".A szóvivő hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a tábornokot idéző kommentárok "részlegesek" és "pontatlanok" voltak. Bassár el-Aszad szíriai elnök ellenzéke régóta vádolja a damaszkuszi rezsimet azzal, hogy iráni erők segítségét is igénybe veszi.Az iráni jelenlétre vonatkozó sajtóhírek nyomán hétfőn Michel Szulejman libanoni elnök is hivatalos biztosítékért fordult Teheránhoz, annak megerősítését kérve, hogy a Forradalmi Gárda, amely segítette a befolyásos Hezbollah katonai és politikai szervezet libanoni megalakítását, nincs jelen országában. Az államfő Irán libanoni nagykövetének útján kért hivatalos nyilatkozatot az ügyben a teheráni hatóságoktól, bár a nagykövet már kettejük találkozóján cáfolta a kérdéses információkat.A szíriai konfliktus Libanonban is megnövelte a feszültséget a damaszkuszi rezsimet támogató Hezbollah és az Aszad-rendszert ellenző csoportok között.
Irán szerint nem küldték a Forradalmi Gárdát Szíriába
Cáfolta az iráni külügyminisztérium szóvivője hétfő este azokat a korábbi közléseket, amelyek szerint a teheráni rezsim elitalakulatának, a Forradalmi Gárdának egyes tagjai Szíriában tartózkodnak.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.