Négy állam vihar sújtotta területein összesen 817 ezren maradtak áramellátás nélkül - ebből mintegy 700 ezren Louisianában - és a szolgáltatás helyreállítása akár napokig is eltarthat. A leszakadt vezetékekre és más veszélyforrásokra hivatkozva a hatóságok napnyugtától pirkadatig tartó kijárási tilalmat hirdettek New Orleansban és több más településen.Noha a széllökések óránkénti sebessége 119 kilométer alá csökkent, a meteorológiai előrejelzések szerint a vihar még mindig életveszélyes. Középpontja szerda délután, az 1800 emberéletet követelő Katrina hurrikán pusztításának hetedik évfordulóján New Orleanstól mintegy 80 kilométerre nyugatra haladt. Bobby Jindal louisianai kormányzó kilátásba helyezte, hogy a súlyos árvízhelyzet enyhítése érdekében Plaquemines megyében megbonthatják a Mississippi keleti partjának védőgátját. Braithwaite település közelében a három-négy méteres áradás közepette több tucatnyi lakost kellett kimenekíteni a lakóházuk tetejéről és jelentések szerint további több tucatnyian várnak a mentőegységekre. Az emberek azért kerültek bajba, mert az elrendelt evakuáció ellenére sem voltak hajlandók elhagyni otthonaikat. A hatóságok több tízezer embert evakuáltak, mielőtt az Isaac elérte a szárazföldet.Plaqueminesben, a Mississippi bal partján, Belle Chasse közelében szerdán újabb 3 ezer ember kitelepítését rendelték el, beleértve egy idősgondozó otthon 112 lakóját is, mert attól tartottak, hogy a folyam kilép megerősített medréből. A víz korábban egy csaknem 30 kilométeres szakaszon átcsapott a védőgáton. (A létesítmény nem része a 2005-ös Katrina hurrikán után kiépített új védrendszernek). Az Isaac-kel összefüggésben szerda délutánig egy ember vesztette életét Louisiana államban. A 36 éves férfi egy fáról zuhant le, miközben a barátainak az az alatt álló gépkocsi biztonságba helyezésében segédkezett. A rendőrség nem tudta megmondani, hogy a szerencsétlenül járt Carlos Medellin-Guillen miért mászott fel csaknem 6 méter magasra. A baleset kedd este, még a vihar érkezése előtt történt. Mississippi államban a Mexiókói-öböl partján futó 90-es autópálya több szakaszát lezárták.A vihar még el sem csitult, de máris megkezdődtek az azzal kapcsolatos politikai vádaskodások. Bobby Jindal louisianai kormányzó, aki a védekezés miatt lemondta útját a republikánusok elnökjelölt-állító, tampai gyűlésére, kijelentette, hogy az Obama kormány, noha szükségállapotot hirdetett az államban, nem adta meg neki az összes általa kért támogatást. Egyebek között azt állította, szövetségi szinten nem sikerült arra vonatkozó ígéretet kicsikarnia, hogy megtérítik az összes, katasztrófalehárításra fordított kiadást.Mitt Romney republikánus elnökjelölt, aki szerdán Indiana államban kampányolt, felszólította a viharzónán kívül, biztonságban élő amerikaiakat, hogy gondoljanak az Isaac által fenyegetett honfitársaikra.Barack Obama elnök, aki Virginiában egyetemisták előtt szólalt fel, hangsúlyozta: kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy gondoskodjon azokról, akik a vihar útjába kerültek.
New Orleansban kijárási tilalmat rendeltek el az Isaac miatt
Éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el New Orleansban szerdán a trópusi viharrá visszaminősített Isaac hurrikán okozta károk miatt, a természeti csapás Louisiana és Mississippi állam több vidékén súlyos áradásokat okozott.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.