A héten ez már a harmadik ilyen támadás. Az országban állomásozó amerikai katonák egyik szóvivője azt mondta, hogy a támadás Hilmend tartomány Szangin körzetében történt.Mohammed Sarif, a körzet közigazgatásának vezetője - aki négy amerikai halottról tud - arról számolt be, hogy az amerikaiaknak csapdát állítottak. "Egy afgán rendőrparancsnok korai reggelire hívta meg az amerikai különleges alakulatok négy tagját az ellenőrzése alatt álló területen. Négy amerikai katonát megöltek, a rendőrparancsnok pedig elmenekült" - mondta.Szangin az egyik fellegvára a tálib felkelőknek, akiket 11 évvel ezelőtt űztek el a hatalomból a szövetséges erők. A szélsőségesek azóta folytatnak harcok a külföldiek és a kabuli kormányhadsereg ellen. A mostanihoz hasonló esetek tovább táplálják a kételyeket az afgán erők megbízhatóságát illetően, miközben a kabuli hatóságok és nemzetközi partnereik abban állapodtak meg, hogy legkésőbb 2014 végén már az afgán erők felelnek az ország biztonságáért. Az afgán kormány 300 ezer fős biztonsági erőt akar kiállítani, ám az újoncok gyors ütemű felvétele azzal a következménnyel járhat, hogy a tálibok bejuttatják híveiket a hadsereg és a rendőrség kötelékébe. Afganisztánban a tálib rendszer 2001-es megdöntése óta nem tapasztalt mértéket öltött az erőszak, noha 130 ezer fős nemzetközi erő teljesít szolgálatot az országban.
Amerikai katonákat öltek meg Afganisztánban
Legkevesebb három amerikai katonát ölt meg egy afgán egyenruhás férfi pénteken Afganisztán déli részén - közölte az amerikai hadsereg és a helyi hatóságok.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.