A repülőtereken és vasútállomásokon serénykedő, kék baseballsapkát viselő keresztény önkéntesek senkire sem akarják ráerőltetni vallási nézeteiket. "Nem osztogatnak röpiratokat vagy bibliákat" - hangsúlyozta a különleges osztagot szervező Mike Freeman, aki szerint az önkéntesek csupán segítő kezet és megértő fület kínálnak. Az Olimpiai Parkba tartó gyorsvonatok végállomásaként szolgáló St. Pancras állomás kora hajnaltól késő éjszakáig tele van siető, zavarodott, "elveszett" emberekkel. A nyári játékok több százezer plusz látogatót vonzottak a brit fővárosba, olyanokat, akik nagyon távol kerültek az otthonaiktól, kissé zavarodottak vagy egyszerűen kimerültek. Az önkéntes lelki segítők nem hivatalos részei az olimpiának, de a közlekedési hatóságok jóváhagyták működésüket. A kéksapkások többek között segítettek már egy férfinak, aki elveszítette a kontaktlencséjét, a rendőrséggel együttműködve nyugtattak le egy ittas, zavarodott nőt, valamint egy órán át beszélgettek egy férfival, akit annyira felemésztett a bűntudat egy halálos autóbalesetben való vétkessége miatt, hogy az öngyilkosságot fontolgatta.Mindeközben a nyári játékokon is igazi vallási forgatag uralkodik: többek között keresztény, hindu és muszlim papok állnak készenlétben az olimpikonok spirituális igényeinek kielégítésére. A britek többsége ugyan névlegesen anglikán - hatalmas katolikus, hindu, muszlim és zsidó közösségekkel tarkítva -, de Nagy-Britannia döntően világias országnak számít.A keresztény önkéntesek szerint ezidáig nagyon kevés ellenségeskedéssel találkoztak, és az emberekkel folytatott beszélgetéseik során viszonylag elenyésző számban bukkant fel Isten neve.
Önkéntes segítők működnek Londonban az olimpia alatt
Mintegy háromszáz önkéntes "lelki segítő" sürög-forog a brit főváros közlekedési hálózatának csomópontjain, segítséget nyújtva a rászorulóknak akár egy elveszett kontaktlencse megkeresésében, akár az öngyilkos gondolatok elhessegetésében, vagy csupán megértő füleket kínálva az olimpiai forgatagban megfáradt járókelőknek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.