Az 1481-1486 közötti temetkezésre öt méteres mélységben, a "szent fa" maradványai mellett bukkantak Tenochtitlan, az azték főváros legszentebb terének sarkában.A mexikói Nemzeti Antropológiai és Történelmi Intézet (INAH) szakemberei szerint a maga nemében egyedülálló temetkezésről van szó, hiszen az aztékoknál nem volt szokás a tömeges emberáldozat vagy korábban elhunytak újratemetése, hogy kísérőül "szegődjenek", amikor az elit valamely tagját helyezték végső nyugovóra.Susan Gillespie, a Floridai Egyetem régésze, aki nem volt részese a kutatásnak, elmondta, hogy maja uralkodók sírjában a feláldozott személyek komplett csontvázait, nem pedig különálló csontjaik halmazát szokták találni. Az aztékok ráadásul ritka kivételtől eltekintve elhamvasztották a nemesség elhunyt tagjait, és a temetkezésekben alig-alig találnak sírmellékletet.Az INAH közleménye szerint néhány esetben a szegycsonton és a csigolyákon vágásnyomokat fedeztek fel, amelyek akkor keletkeztek, amikor az áldozatok szívét rituálisan kivágták. Mindazonáltal semmi sem utal arra, hogy a helyszínen végeztek volna velük, hogy az elhunytnak társaságul szolgáljanak, ugyanis csontjaik külön-külön vannak.A kutatók hét felnőtt és három gyermek koponyáját találták az egyik halomban, a hosszú csöves csontokat - például a combcsontokat - egy másikban, míg a bordákat egy harmadikban fedezték fel. A feltárásokat irányító Perla Ruiz antropológus szerint a csontokat régebbi sírokból emelték ki, majd a fiatal nővel együtt temették el újra.A másik szokatlan lelet a "szent fa", egy tölgyfa törzsének a maradványa, amelyet a temetkezés mellett egy kis kerek emelvényen "ültettek el" a templomkomplexum szélén. A "szent fa" néhány évtizeddel későbbi, mint a temetkezés.Raul Barrera, az INAH régésze szerint a lelet a négy szent fára utalhat, amelyek az aztékok hiedelme szerint az égboltot támasztják alá. Nem kizárt azonban, hogy a fatörzset valamilyen éves szertartás keretében hozták a helyszínre.
Emberi csonthalmokat találtak egy azték sírban
Szokatlan azték temetkezést tártak fel Mexikóvárosban, a kettős templompiramisban (Templo Mayor): a sírban egy fiatal nő földi maradványai körül 1789 emberi csontból emelt "halmok" sorakoztak.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.