A két támadó akkor hozta működésbe a testére erősített robbanószerkezeteket, amikor a gyalogos járőrök a tartomány fővárosában, Aszadábádban a kormányzati negyed mellett haladtak el - közölte a helyi rendőrfőnök.A NATO is megerősítette, hogy meghalt az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) három katonája, ám további részleteket nem közöltek, nem hozták nyilvánosságra az áldozatok állampolgárságát sem.A kunari kormányzó szóvivőjének tájékoztatása szerint legalább egy civil is életét vesztette, három másik pedig megsebesült a kettős merényletben. Mint elmondta, a merénylők annak az épületnek a közvetlen közelében hozták működésbe a pokolgépeket, amelyben épp a tartományi tanács tartott megbeszélést, és odabent külföldiek is tartózkodtak.A támadásért a tálib mozgalom vállalta magára a felelősséget.
NATO-katonák haltak meg egy merényletben Afganisztánban
Három NATO-katona halt meg szerdán egy kettős öngyilkos merényletben Afganisztán keleti részén, Kunar tartományban.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.