A tájékoztatás szerint Hudur közelében öt órán át tartottak a harcok, amelyek során négy civil is életét vesztette. A környéken élők közül többen elmenekültek az összecsapások elől. Az al-Shabaab ezzel szemben saját győzelmeként értékelte a történteket. "Hudurban sok etióp katonával és az úgynevezett szomáliai kormány egyenruhásaival végeztünk" - mondta az iszlamista csoport egyik szóvivője.Az utóbbi években a kormányerőknek és az Afrikai Unió (AU) helyi békemissziójában (AMISOM) részt vevő katonáknak sikerült kiűzniük az al-Shabaab harcosait a fővárosból, Mogadishuból. Azóta a kelet-afrikai ország más részein is nyomás alá került a szélsőséges szervezet.Az al-Shabaab célja egy iszlamista berendezkedésű állam létrehozása, és ennek elérése érdekében a lázadócsoport 2007 óta harcol az átmeneti vezetés ellen.
Iszlamistákat mészároltak le Szomáliában a kormányerők
Az al-Shabaab szomáliai milícia legalább ötven tagjával végeztek hétfőre virradó éjjel a kelet-afrikai ország középső részén az átmeneti kormány csapatai és az őket segítő etióp katonák - közölte a német hírügynökséggel a szomáliai kormány egyik tisztségviselője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.