A prominens aktivistát, Kim Jong Hvant három társával együtt négy hónapig tartották fogva a kínai hatóságok az állambiztonság veszélyeztetésének vádjával, és a múlt pénteken engedték őket szabadon. A dél-koreai Yonhap hírügynökség értesülései szerint azért tartóztatták le őket az észak-kínai Talien (Dalian) városban, mert Kínába szökött észak-koreai menekültek megsegítésére készültek, illetve Észak-Korea demokratizálódásáért kampányoltak.A 49 éves Kim szerdán úgy nyilatkozott, hogy fogva tartása alatt fizikai bántalmazásnak és alvásmegvonásnak tették ki a kínai hatóságok. Pénteken a Csoszon Ilbo dél-koreai lap Kimhez közel állókra hivatkozva arról számolt be, hogy a férfit elektrosokkal kínozták. Egyes jelentések szerint az aktivistát napi 13 órás kemény fizikai munkára kényszerítették, s egy hónapon át nem biztosították neki a konzuli védelem lehetőségét.Dél-Korea a kínzásra vonatkozó vádak napvilágra kerülése előtt már kérte Kínától az ügy kivizsgálását, a külügyminiszter elmondása szerint Szöul egyelőre Peking válaszára vár. Minisztériumi tisztviselők szerint Kína tagadja a vádakat.Civilszervezetek élesen bírálták a dél-koreai vezetést, amiért szerintük az nem nyújtott megfelelő védelmet az aktivistáknak, míg a kormánypárt egy képviselője elkeserítőnek nevezte a kabinet reakcióját. Csütörtökön a külügyminisztérium szóvivője azt mondta, Szöul bocsánatkérést fog követelni Kínától, amennyiben a kínzásra vonatkozó vádak igaznak bizonyulnak.Kim Jong Hvan, aki jelenleg a szöuli Hálózat az észak-koreai demokráciáért és emberi jogokért elnevezésű civilszervezet kutatója, korábban a kommunista állam önellátást hangoztató, úgynevezett dzsúcse ideológiájának szószólója volt. Később azonban meghasonlott, s az észak-koreai emberjogsértések ellen indított kampányt.
Dél-Korea kiakadt egy Kínában megkínzott emberi jogi aktivista miatt
Szöul hamarosan alapos vizsgálat lefolytatását fogja követelni Pekingtől azon vádakkal kapcsolatban, miszerint kínai ügynökök megkínoztak egy dél-koreai emberi jogi aktivistát - közölte pénteken Kim Szung Hvan dél-koreai külügyminiszter.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.