A megállapodás áprilisban jött létre, amikor háromtagú iráni kormányküldöttség járt Phenjanban, és nyilvánvalóan kiterjed a nukleáris és ballisztikus rakéták kifejlesztésére.Az egyezség azt jelzi, hogy az apja, Kim Dzsong Il decemberi halála után uralomra jutott észak-koreai vezető, Kim Dzson Un szorosabb kapcsolatokat akar Iránnal, miközben a két ország nemzetközi elszigeteltsége - nukleáris programjaik miatt - egyre nagyobb.Nagyjából az állami delegációval egy időben tíz, az iráni ballisztikusrakéta-programban részt vevő mérnök is ellátogatott Észak-Koreába, és jelen volt az április közepi, kudarcba fulladt rakétaindításon.
Észak-Korea és Irán megállapodott egymással
Észak-Korea és Irán megállapodott abban, hogy "stratégiai tervek" megvalósításában erősíti együttműködését - közölte a két ország viszonyát jól ismerő, neve elhallgatásával nyilatkozó diplomáciai forrás a Kyodo japán hírügynökséggel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.