Núri al-Máliki rendelete az összes Szíriával határos átkelőhelyre érvényes - közölte Iszam Jaszim tábornok a Bagdadtól 560 kilométerre nyugatra fekvő el-validi határállomáson.Az el-validi az egyik legforgalmasabb határátkelő, ott gyűlt össze a legtöbb iraki, aki Szíriából, főként Damaszkuszból menekül a harcok elől. A helység a szíriai kormányerők kezén van. A szíriai felkelők közlése szerint ők ellenőrzik az Albu Kamal-Kajm nevű átkelőt, amelyet az iraki hadsereg korábban lezárt, hogy elejét vegye az erőszak átterjedésének. Az észak-iraki Moszulhoz közeli Rabiát rövid időre megkaparintották a felkelők, de a szíriai kormányerőknek sikerült visszafoglalniuk. Van egy másik határállomás az iraki Kurdisztánban, a török határ közelében. Ezt több ezer iraki lépte már át, az erőszak elől tértek vissza Szíriából, de hazájukban is szembe kell nézniük a vallási erőszakkal. Csak hétfőn legalább 89 síita esett merényletek áldozatául.
Irak befogadja a szíriai menekülteket
Az iraki kormányfő hétfőn utasította a határőrséget, hogy engedje be az országba a Szíriából érkező összes menekültet.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.