A magyar és az izraeli köztársasági elnök munkavacsorán vett részt egy jeruzsálemi szállodában. Áder János a találkozó után magyar újságíróknak azt mondta: a két ország kulturális, gazdasági és politikai kapcsolatai az elmúlt évtizedben töretlenül fejlődtek, a tudományos együttműködést azonban ki kell teljesíteni.Ezt azzal indokolta, hogy Izrael az utóbbi tíz évben olyan fejlődést ért el, olyan tudást és tapasztalatot szerzett például a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás területén, amiből Magyarország is profitálhat, ez pedig mindkét fél érdeke.Az államfő arról is tájékoztatott, hogy magyarországi látogatásra hívta Simon Pereszt, aki külügyminiszterként már járt Budapesten. Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetett, hogy 2008-ban Sólyom László látogatott Izraelbe, ő pedig első Európán kívüli kétoldalú tárgyalásait Jeruzsálemben folytatja le.Izraeli államfő eddig kétszer utazott Budapestre: Hájim Herzog 1991-ben, Móse Kacav pedig 2004-ben, amikor beszédet mondott a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont megnyitóján.A köztársasági elnök nyilatkozatában arra is kitért, hogy a Simon Peresszel folytatott megbeszélésük közvetlen, baráti hangú volt, noha először találkoztak, és nagy kettőjük között a korkülönbség: a most 89 éves izraeli politikust 1959-ben választották meg először parlamenti képviselőnek, abban az évben, amikor ő született.A jeruzsálemi Dávid Király Hotelben tartott munkavacsorán izraeli oldalról részt vett Jaakov Niman igazságügyi miniszter is - akivel kapcsolatban Áder János megjegyezte, hogy magyar származású, szülei makóiak voltak -, magyar részről pedig mások mellett Szentgyörgyi Zoltán nagykövet és Hóvári János, a külügyi tárca globális ügyekért felelős helyettes államtitkára.Áder János ezt megelőzően délután Jeruzsálem óvárosában járt, ahol a zsidó, a keresztény és az iszlám vallás szent helyei is megtalálhatók. Felkereste a Siratófalat, a judaizmus szent helyét, és a Szent Sír-templomot, amely a keresztények hite szerint Jézus keresztre feszítésének, eltemetésének és feltámadásának helyén épült. Az államfő látogatást tett az osztrák (korábban osztrák-magyar) zarándokházban is.Áder János a rendszerváltás óta - Göncz Árpád és Sólyom László után - a harmadik magyar köztársasági elnök, aki hivatalos látogatást tesz Izraelben.Az államfő kedden Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel tárgyal, majd beszédet mond a második világháború alatt a deportálástól magyarországi zsidók ezreit megmentő svéd diplomata, a száz éve született Raoul Wallenberg tiszteletére rendezendő jeruzsálemi megemlékezésen a kneszet, az izraeli parlament épületében. A köztársasági elnök ellátogat a Jad Vasem Intézetbe, a világ legnagyobb holokauszt-emlékközpontjába is. Áder János szerdán a palesztin területen fekvő ciszjordániai Betlehemben zárja háromnapos közel-keleti látogatását.
Áder meghívta az izraeli elnököt Magyarországra
Magyarországi látogatásra hívta meg Simon Peresz izraeli államfőt Áder János. A köztársasági elnök szerint kettőjük hétfői jeruzsálemi találkozójának legfontosabb hozadéka a két ország közötti tudományos együttműködés mélyítése lehet.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.