A helyi média jelentései szerint a motorkerékpárokon érkező hat merénylő egy olyan épületet támadott meg, amely rendőrök szállásaként szolgált. Tüzet nyitottak az ott lévőkre, majd elmenekültek a helyszínről.Az ország egy távoli tartományából érkezett rendőrök kiképzésen vettek részt Lahorban. A kora reggel végrehajtott terrortámadás idején tizenketten tartózkodtak még a szálláson, huszonhárom társuk már elment reggelizni - mondta el a város rendőrparancsnoka, Aszlam Tarín. A támadás elkövetését egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára.Néhány napon belül ez volt a második, biztonsági erők ellen elkövetett terrortámadás az elmúlt évben viszonylag nyugodt Pandzsáb tartományban. Hétfőn nyolc embert öltek meg fegyveresek a hadsereg egyik táborhelyén a kelet-pakisztáni Gudzsrát közelében. Azt a merényletet a pakisztáni tálib mozgalom vállalta magára.
Kilenc rendőrt mészároltak le Pakisztánban
Ismeretlen fegyveresek legkevesebb kilenc rendőrt megöltek csütörtökön a kelet-pakisztáni Lahor városában - közölték a hatóságok.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.