Csepin Péter, a várpalotai Bakonyi Poroszkálók Hagyományőrző és Sport Egyesület vezetője arról számolt be, hogy négy lovuk közelébe ugyan továbbra sem mehetnek, de a lovarda tulajdonosától úgy értesültek, hogy hétfőn egy újabb svéd állatorvos alaposan megvizsgálta az állatokat, állapotukkal elégedett volt, Kőrösnek fájdalomcsillapítót és gyulladásgátlót adott. Szakvéleményét megküldi a főállatorvosnak, aki döntést hoz arról, hogy a magyar lovak folytathatják-e útjukat.Csepin Péter megjegyezte: több mint egy hete álltak meg pihenni az amali lovardában a beszűrődött lábú Kőrös miatt. Miután egy állatvédő feljelentést tett ellenük állatkínzás miatt, a lovakat meg is nézte egy állatorvos, kezelést azonban tegnapig nem kapott Kőrös.A hagyományőrző huszárok kibékültek a kényszerpihenővel, mivel Svédországban hatalmas esőzések voltak. Ahogy Csepin Péter fogalmazott: "nem bánjuk, hogy fedél van a fejünk fölött, ha egy hetet állnunk kell, az csak előnyünkre válik". Hangsúlyozta: a nyolcezer kilométeresre tervezett utat folytatják, küldetésüket pedig nem érzik veszélyben, hiszen kényszerpihenőkkel a tervezéskor is számoltak. Hozzátette: nem tudják, a főállatorvos mikor adja ki szakvéleményét, a helyi magyar közösségek viszont megkeresték a magyar utazókat és segítségüket ajánlották. Csepin Péter társával, Bakó Sándorral április 7-én indult Várpalotáról az Északi portya elnevezésű útra, eddig háromezer kilométert tettek meg hagyományos huszár viseletben. Finnország-Észtország-Lettország-Litvánia- Lengyelország-Kelet-Szlovákia-Kelet-Magyarország érintésével november végén, december elején érkeznek Várpalotára. Útjuk céljának Csepin Péter azt nevezte, hogy felelevenítsék a magyar huszár- és lovas hagyományokat, népszerűsítsék a lovas sportot, a tartalékos katonai szolgálatot, valamint jó hírét vigyék az országnak. A magyar huszárokat Amal városában állatkínzás miatt vették őrizetbe, majd július 3-án szabadon bocsátották őket.
Kikezelték a magyar huszárok lovát Svédországban
Fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentőt kapott a korábban állatkínzással gyanúsított két várpalotai huszár Kőrös nevű hucul lova Svédországban; a nyolcezer kilométeres utazás nincs veszélyben - mondta az MTI érdeklődésére telefonon a huszárok egyike.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.