A pénteki heves viharok miatt Nyugat-Virginiától Ohióig és Illinois-ig 3 millió lakásban nem volt áramszolgáltatás, azóta nagyobb részükben helyreállt. Így is maradtak sokan, akik Amerika születésnapján nem tudtak olyan partyt rendezni, amilyet szerettek volna. A kerti sütést el kell halasztani, vagy olyan háznál lehetett csak megtartani, ahol volt áram.Voltak, akik szabadságot vettek ki ezekre a napokra, de visszamondták. Az áramszolgáltatók közlése szerint vannak olyan területek, ahol csak a hét végére tudják helyreállítani a szolgáltatást. A közüzemi és az önkormányzati dolgozók július 4-én is a kárelhárításon és a letört ágak eltakarításán dolgoztak, így a települési ünnepségek is sokhelyütt elmaradtak. A hatóságok figyelmeztették a lakosságot, hogy a házi tűzijáték sem jó ötlet, mert a száraz fű, sőt a kidőlt fák könnyen meggyulladhatnak.MTI / EPA / Erik S. LesserA legfontosabb hagyományos ünnepi helyszíneken azonban nem változtattak az eredeti terven. Megtartották a tűzijátékot a washingtoni National Mallon és a tervezett torta- és jégkrémfesztivált George Washington Mount Vernon-i birtokán, Virginiában. A virginiai Williamsburg történelmi negyedében síppal-dobbal, díszlövésekkel, a Függetlenségi Nyilatkozat felolvasásával ünnepeltek.A bozóttűz sújtotta nyugati államokban - Coloradóban, Wyomingban, Utahban - július 4-ét is megfeszített munkával töltötték a tűzoltók, bár már segítségükre volt némi eső. Ezekben az államokban nagyon szigorúan vették a tűzijátékra vonatkozó tilalmat, de nemcsak a hatóságok, hanem sok lakos is felcsapott önkéntes tűzőrnek.
Hárommillióan ünnepelték áram nélkül július 4-ét Amerikában
Csaknem egymillió amerikainak kell olyan körülmények között ünnepelnie a függetlenség napját, mint ahogy az államalapítók tették 1776-ban: áramszolgáltatás és légkondicionálás nélkül, miután több keleti és középnyugati szövetségi államban vihar pusztított. Nyugaton pedig a bozóttüzek miatt a hatóságoknak be kellett tiltaniuk a tűzijátékokat.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.