A jogászi végzettségű Blazek a kormányon lévő Polgári Demokratikus Párt (ODS) alelnöke. A párt élén Petr Necas miniszterelnök áll. A prágai sajtó az új minisztert "szürke" politikusként jellemezte. Az ODS legfőbb vezetői közül ő az egyetlen, aki a párt 2010-es választási sikere és kormányalakítása után nem kapott posztot a végrehajtó hatalomban vagy a parlamentben. Elődjét Jirí Pospísilt a múlt héten váratlanul váltották le. Menesztésének oka a kormányfő szerint a költségvetési fegyelem megsértése volt."Minden miniszterrel közöltem, a takarékos költségvetés ellen csak úgy tiltakozhatnak, hogy beadják lemondásukat" - jelentette ki akkor a kormányfő. Kifejtette: Pospísil ennek ellenére tárcája számára olyan költségvetési tervet terjesztett be, amely egymilliárd koronával magasabb, mint a megengedett összeg, ami elfogadhatatlan."Ez bomlasztó hatással van a kormányra, ezért azonnal lépnem kellett, mert senkinek sem lehet privilégiuma" - magyarázta Necas. Klaus rövid beszédében felszólította az új minisztert, hogy ne engedjen semmiféle politikai nyomásnak, és következetesen tartsa be az alkotmányt, a jogszabályokat.A prágai sajtóban többségi véleményként fogalmazódott meg: a menesztés igazi oka az, hogy Pospísil egyetértett Lenka Bradácová prágai főállamügyésszé való kinevezésével. Bradácová volt az, aki kulcsszerepet játszott David Rath, volt szociáldemokrata regionális elöljáró korrupciós ügyének felgöngyölítésében, és a politikusok - beleértve a kormányoldalt is - állítólag tartanak tőle. Pospísil másik bűne pedig a hírek szerint az volt: a közelmúltban úgy rendelt el vizsgálatot egy gyanús korrupciós ügyben - amelyben a kormányfő nevét is említették - , hogy azt előzetesen nem beszélte meg azt Necasszal.
Új igazságügyminisztere lett Csehországnak
Pavel Blazeket nevezte ki új igazságügyi miniszternek kedden Václav Klaus cseh köztársasági elnök.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.