A "kommunista Monopolyként" emlegetett társasjáték a rendszerváltás előtti valóságba helyezi át a játékosokat. A fiataloknak képletesen mutatja be, mit érezhettek szüleik vagy nagyszüleik, akik akár napokat ácsorogtak egy üzlet előtt, majd nem jutottak semmihez, mert a várva-várt áru elfogyott, mire rájuk került a sor. Azokat, akik megélték a sorban állást, keserű, gyakran szürreális tapasztalataik felidézésére készteti.A 2011-ben kiadott lengyel verziót már többször utánnyomatták, de mindig azonnal elkelt. Első kiadásáról több mint 150 országban tudósítottak, kiemelve a társasjáték általi oktatás innovációs ötletét. A rendkívül pozitív nemzetközi visszhangra és igényekre válaszolva jelentette meg az IPN a játék idegennyelvű kiadását, annak reményében, hogy közvetítésével a nyugati országok lakói is bepillanthatnak az egykori vasfüggöny mögé.A játék menete igen egyszerű: minden játékos ötfős családdal rendelkezik, amelynek be kell szereznie a kisorsolt listán megnevezett termékeket. A gond azonban az, hogy a táblán feltüntetett üzletekben nincs áru, tehát senki sem tudja, mi kapható egy konkrét boltban, amikor beáll a sorba. Az érkező áru fajtáját, mennyiségét vagy árát sorsjegyek határozzák meg, így csak a "helyet a kismamának" vagy "soron kívül" című segédkártyák, illetve más fortélyok segítségével lehet szert tenni a hiánycikkre. Ugyanakkor az üzletek körül ólálkodó spekulánsokkal is vigyázni kell. Az IPN oktatási részlege társasjátékok és oktatási csomagok kiadásával, illetve tematikus internetes portálok segítségével népszerűsíti a lengyel történelmet. A világsikert arató lengyel múltidéző társasjátékot különféle honlapokon lehet megrendelni 30 zlotyért, nem egészen kétezer forintért.
Óriási siker a lengyel "kommunista Monopoly"
Angol, német, spanyol, orosz és japán nyelven is megjelentette az év játékaként kitüntetett, a szocializmus mindennapjait felidéző Kolejka (Sorban állás) nevű társasjátékot a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN).
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.