Az Európai Unió 27 tagállamának vezetői csütörtökön ülnek össze a belga fővárosban kétnapos tanácskozásra, amelynek fő témája az euróövezet adósságválsága lesz.A 83 éves Karolosz Papuliasz elnök vezette görög delegáció úti tervét ismerő forrás szerdán közölte, hogy a legnagyobb görög légitársaság, az Aegean Airlines menetrendszerinti járatával utaznak Brüsszelbe, s turistaosztályra váltották a jegyeket.A takarékosság újabb látványos példáját megelőzően a június 21-én hivatalba lépett új kormány minisztereinek fizetését 30 százalékkal csökkentették, válaszul a kormány pazarlása és kiváltságai által kiváltott közfelháborodásra, mivel az átlagos görögöket sújtják a legkeményebben az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap által követelt megszorító intézkedések.Az államfő februárban bejelentette, hogy a görög néppel vállalt szolidaritásának jeléül lemond fizetéséről. A parlament ebben az időszakban döntött a bérek és a nyugdíjak jelentős megnyirbálásáról, valamint a közalkalmazotti munkahelyek csökkentéséről.A 2005 óta hivatalban lévő Papuliasz alig valamivel kevesebbet keresett, mint Barack Obama, aki amerikai elnökként évente 400 ezer dollárt kap.
A görögök turistaosztályon repülnek az uniós csúcsra
A nyakig eladósodott Görögország elnöke turistaosztályon utazik Brüsszelbe, az Európai Unió csúcstalálkozójára, hogy példát mutasson a takarékosságra.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.