A fiatal lányoknál az öngyilkosság a halálozás leggyakoribb okává lépett elő, a fiatal fiúknál pedig a harmadik helyen áll a közlekedési balesetek és az erőszakos cselekmények után - derült ki a The Lancet című tudományos folyóiratból, amely több tanulmányt is közölt az öngyilkosságokról.Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos becslései szerint évente mintegy félmillió ember dobja el életét a világon. Vannak ugyan országok - többek közt Ausztria és Németország - ahol az 1970-es évek óta jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma, szakemberek szerint világviszonylatban mégis erős növekedés mutatkozik. A University College London kutatócsoportja Alexandra Pitman vezetésével például azt találta, hogy néhány országban, így Brazíliában, Szingapúrban, Litvániában vagy épp Írországban elsősorban a fiatalkorú fiúk körében nőtt az öngyilkosságok száma.Az Oxfordi Egyetem Keith Hawton és Kate Saunders irányítása alatt dolgozó kutatói egy másik tanulmányban arra a következtetésre jutottak, hogy a hivatalos becslések jóval alatta maradnak az öngyilkosságok valós számának - mindenekelőtt a fiatalok körében. A világnak azon szegleteiben, ahol az öngyilkosságot bűnnek tartják, sokszor eltitkolják, ha valaki önkezével vet véget életének, a család így akarja megóvni becsületét. A kutatók arról is írtak, hogy a fiatalok tizede már szándékosan kárt tett magában, ennek okait azonban még nem tárta fel részletes vizsgálat.Az öngyilkosság elleni harc nehézkes, a Hongkongi Egyetemen dolgozó Paul Yip ezért az "eszközökhöz" való hozzáférés nehezítését javasolta. "A legtöbben úgy gondolják, ha valaki öngyilkosságot akar elkövetni, az módot talál rá" - mondta a kutató, hozzáfűzve, hogy a vizsgálatok ugyanakkor azt mutatták: jelentősen csökkenhetne az öngyilkosságok száma, ha az emberek nem férnének hozzá például a mérgekhez.
Évente legalább félmillióan lesznek öngyilkosok
Világszerte jelentősen alábecsülik az öngyilkosságot elkövető emberek számát kutatók szerint.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.