Timosenko egészségi állapotára hivatkozva ismét nem jelent meg a tárgyaláson, mint ahogy a korábbi fordulókon, április 19-20-án és 28-án sem. Ott volt viszont a tárgyalóteremben Pat Cox, az Európai Parlament egykori ír elnöke és Aleksander Kwasniewski volt lengyel államfő. Őket az Európai Parlament bízta meg azzal, hogy megfigyelőként kövessék nyomon a Timosenkóval szembeni jogi eljárásokat.A hivatali visszaélésért, azaz a 2009-es orosz-ukrán gázmegállapodás aláírása miatt hétéves börtönbüntetését töltő Timosenko elleni második vád szerint az ellenzéki vezető 1996 és 2000 között az Ukrán Egyesített Energiarendszerek nevű magáncég vezetőjeként állítólag adócsalást és sikkasztást követett el.A Kommerszant Ukraina című lap nyilvánosságra hozta hétfőn a vádirat kivonatát, amely szerint a Timosenko vezette magánvállalat több mint 30 millió hrivnya (körülbelül 850 millió forint) kárt okozott az államnak, Timosenko pedig több mint 681 ezer (20 millió forintnyi) hrivnya adót nem fizetett be.A vádirat a lap szerint jórészt a korábbi, 2001 és 2005 közötti nyomozás során összegyűjtött adatokra épül. Ezt a vizsgálatot 2005 januárjában lezárták, és 2009-ben el is évült, ám az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a főügyészség lehetőséget talált arra, hogy újraindítsa az eljárást. Arra hivatkoztak, hogy az elévülési időszak nem érvényes, mivel 2009-ben Timosenko újabb bűncselekményt követett el a gázmegállapodás aláírásával.A tárgyalás alatt a bíróság épülete előtt egyszerre tüntettek a volt kormányfő hívei és ellenzői, körülbelül ezren-ezren mindkét oldalon. A következő tárgyalási fordulót július 10-re tűzte ki a bíróság, amely elrendelte Timosenko törvényszéki egészségügyi vizsgálatát is.
Timosenko nem ment el újabb perére
Hétfőn az ukrajnai Harkivban folytatódott Julija Timosenko újabb pere, amelyben a már hivatali visszaélésért börtönbüntetését töltő volt ukrán kormányfőt ezúttal sikkasztással és adócsalással vádolták meg.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.